Eredménytelen, homályos, tudatlan, okokat és miérteket kereső 3 év következett.
Folytattam a sportot, az egészséges étkezést, végre “megfelelő” gyógyszert szedtem (mert ugye PCOS-ra nincs konkrét kezelési mód és gyógyszer), de a helyzet nem változott. Az orvos ezt meg is mondta, hogy egy évnek legalább el kell telnie, hogy javulás legyen az állapotomban.
Félévente jártam/járok kontrollra, amit megelőz vérvétel. Bemegyek, rápillant, megkérdezi, hogy milyen volt a menzeszem az elmúlt időszakban, javult-e a szőrnövekedés, van-e valamilyen panaszom. És ennyi. De azt sosem mondta, hogy mennyi mindent befolyásol ez a betegség… szinte mindent, stresszel együtt pedig tönkreteszi az embert.
A lelki teher nagyobb, mint a testi. Eleinte csak pislogtam, hogy mi is ez, mit kezdjek vele, most akkor ennyi volt? Fogalmam sem volt arról, hogy mi ez pontosan, hogyan függnek a tünetek össze és miért ülök egy lelki hullámvasúton.
Abban a három évben végig tagadásban éltem önmagammal. Nem mertem szembenézni a betegségemmel, nem mertem beszélni róla… nem is beszéltem róla senkinek. Mintha egy árnyék lenne mögöttem, ami sosem tűnik el. Csak hogy az árnyékok sosem tűnnek el és életünk részei…
A testi és lelki egészség összefügg. Addig a pontig, míg nem fogadtam el, hogy ez a betegség bennem él és nem tehetek ellene, mert ha a betegséget utálom, akkor magamat is utálom, nem következett be javulás az állapotomban.
Folyt. köv…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: