A PCOS-hez köthető egyik kellemetlen, látható betegségem a seborrheás ekcéma.
“A szeborreás ekcéma bőr felszínes gyulladása, amely a hajas fejbőrön, arcon és olykor más bőrterületeken okoz zsíros hámlást.”
2 évvel ezelőtt kezdődött, amikor érettségiztem. Már alsós korom óta megvolt ez a visszatérő korpásodás a fejebőrömön, de mindig azt hittük, hogy csak korpa, sosem tűnt el végleg. Majd érettségi előtt lett egy-két folt az arcomon, de még nem volt olyan vészes, csak kicsit viszketett. Egyik írásbeli érettségin úgy felidegesítettem magam, hogy ekcémától vöröslött a fejem utána, lángolt az arcom mondhatni. Azóta bármikor, de legtöbbször stressz hatására jön elő az arcomon, eleinte társítottam a szénhidráthoz is, de az nem igaz. Leginkább a szemöldök tájékon (ami veszélyes olyan szempontból, hogy ha nagyon vakarom a szemöldököm, akkor hullik) és orrnyereg, arc tájékon, de van hogy széles sávban, vagy éppen a szám mellett.
Akkoriban nem is nagyon tudtam kezelni, sőt azóta is sincs rá egy konkrét krém, ami segít. A bőrgyógyász persze írt krémet, de nem használt, sőt rosszabb lett, mert jobban hámlasztotta a bőrömet, ami teljesen elvékonyodott tőle. Talán az életmóddal tudom kezelni… Mai napig akkor jön ki jobban, ha nagyobb stressz ér. Ilyen volt az egyetem elkezdése, teljesen új környezet, költözés, csupa új emberek és 1 hónapig vörös fejjel jártam iskolába. A fejbőrömre szteroidos olajat használok, hajmosás előtt belekenegetem, sőt még kátrányos kénsamponnal is átmosom.
Általában az szokott segíteni, hogy leradírozom az arcom és anyukám Nivea hidratáló krémjével bekenem vastagon és az szépen visszafogja az ekcémás területeket. Amikor már kicsit is megérzem, hogy viszket vagy látom a bőrömön, ugyanezzel a hidratáló krémmel kenem, mert ez az egyetlen fajta, ami igazán hűsíti és képes kordában tartani.
Sajnos viszketés esetén nagyon nehéz megállni, hogy ne vakarjam. Olyan fajta viszketés ez, amitől az ember megőrül. A fejemet olyankor véresre tudom vakarni, de mostanában talán már nem szokott annyiszor. Az arcomon is, ha előjön ez a viszketés, nem vakarom, hanem erősen dörzsölöm, ha nem tudom megállni, ami még rosszabb vöröslést okoz. 🙁 De már ez is nagyon ritka, a krém mindig megakadályozza ezt. Rendelni fogok szalicilsavas tonikot és arctisztítót, mert állítólag (net szerint, ugyebár) a szalicilsav jól kezeli az ekcémát. Erről majd a későbbiekben beszámolok, hogy mit értem el vele! 🙂
Szép napot! 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: