Egy csodánál mi nagyobb? Még egy csoda. Már korábban írtam a menstruációs csodámról, ami megismétlődött. Leírhatatlan és elmondhatatlan az érzés! Ismét “pontosan” kopogtatott a menzeszem! Most is 2 napot késett, de ettől függetlenül számomra pontos értéknek számít még mindig. 🙂
Évente járok endokrinológushoz kontrollra és legutóbb, amikor anyukám próbált vérvételre beutalót kérni, az orvos majdhogynem kinevette, hogy mit akarunk, úgyse tudnak velem mit kezdeni, gyógyíthatatlan. Igen? Pedig az állapotom változik, a testem a változik, a méhem változik. Szóval igenis akarom, hogy legyen vérvétel, igenis nézzük meg, hogy mi történik bennem. Már ezzel is változik, hogy alakul a menstruációm! Így kaptam egy beutalót hormonális vizsgálatra…
A menstruáció 3. napján kellett mennem, ami jól is jött ki, mert péntekre esett és még kevesen is voltak a laborban. Az eredményt elektronikusan mindig az orvosnak küldik vissza, de én egyből kézhez akartam kapni a leletet, mert később fogok az orvoshoz menni és kíváncsi vagyok. Vittem egy borítékot, hogy majd beleteszik a kinyomtatott eredményt és a portán kiadják. Természetesen az SZTK útvesztőjében lába kelt a leletemnek és már nem tudtak nekem semmit se adni. Azt tanácsolták, hogy a laborban érdeklődjek. Majd legközelebb a ciklusom 21. napján megyek és rá fogok kérdezni, hogy nincs-e ott bent véletlenül. Kicsit emészt (mint minden alkalomkor, ha orvosi vizsgálaton esek át), de próbálok türelemmel lenni.
Szép napot! 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: