Több mint egy éve nem posztoltam és nem osztottam meg semmit. Pedig nagyon szerettem foglalkozni a blogommal és nem akartam, hogy kárba vesszen, de valahogy akkoriban túl sok minden került az életembe és elmaradoztak a posztok és nem éreztem magam elég motiváltnak ahhoz, hogy állandó jelleggel posztoljak.
De most visszatértem!
Egy kemény éven vagyok túl, vagy úgy is mondhatnám, rengeteg mindenen mentem keresztül és nem csak a környezetem változott, hanem én magam is. Az egyetemen hajtottam, hogy elnyerhessek egy külföldi ösztöndíjat, amit sikerült is, így immáron szeptember óta külföldön, Belgiumban élek, közben küzdöttem a hátammal és gerincemmel, mert a visszatérő fájdalom megkeserítette olykor-olykor a napjaimat, majd az új országban való berendezkedés és élet kialakítása mai napig lefoglalja az energiáimat. Majd közbe jött egy mélyebb időszak is, amikor teljesen a gödör aljára kerültem, tehát az elmúlt hónapok teljesen az életem és önmagam újraépítéséről szóltak és most jutottam el végre odáig, hogy megnyugodott a lelkem és tudom, hogy a helyes utat járom, illetve szeretném folytatni a betegségemről való blogolást és mások segítését, mert közben végre megfelelő orvosi kezek közé kerültem és megláttam a fényt az alagút végén, hosszú évek után úgy vagyok kezelve, ahogyan azt kell és újra elkezdtem javulni (de erről majd egy másik posztban).
Tehát üdv újra mindenkinek! 🙂